A neuroplaszticitásnak köszönhető, hogy az átlagtól eltérően működő gyermekekről és felnőttekről nem kell lemondunk azzal a felkiáltással, hogy „így született, nincs mit tenni.”   A modern tudományos módszerekkel lehetőség nyílt arra, hogy az agyi tevékenységeket felmérjük és ha szükséges megfelelő állapotba hozzuk.


Az agyműködés változtatásának egyik lehetséges eszköze az EEG-biofeedbeck, másnéven neurofeedback vagy neuroterápia.
A módszer lényege, hogy az agyat külső visszajelzés segítségével tanítjuk, célzottan képekkel és hangokkal jutalmazzuk. Az agy mikor megfelelően működik a jutalmazáson alapuló visszajelzés segítségével (operáns kondicionálás)  megtanulja, hogy miként képes hatékonyabban működni.
A neurofeedback  arra hasonlít, ahogy a gyerek biciklizni tanul. A felnőtt feladata, hogy felrakja a gyereket a biciklire, fogja és fut utána és addig bátorítja, míg egyszer csak egyedül is tud menni anékül, hogy elmagyaráztuk volna az egyensúlyérzék és a kormányzás közti összefüggést. Nos, így tudjuk megtanítani az agyat arra is, hogyan találjon jobb egyensúlyt, hogyan tartsa kézben a test és a lélek irányítását.

Technikailag az agyhullámokat láthatóvá tesszük egy számítógépes programmal és az EEG készülékkel. Az agyhullámok felmérésével világossá válik, hol van a fejlesztendő terület. A fejlesztés során érdekes számítógépes alkalmazásokkal, a képernyőn megjelenő jutalmakkal,  gyakorlással „tanítjuk rá” az agyat az optimális működésre.

Ismerd meg saját működésedet és ha szükséges változtass rajta!

 

 

Mark Mieras: Többet ésszel-Minden amit az agyunk tud, de mi nem tudjuk róla

Reklámok